Zene

Blanks, a hollandok új csillaga

todayszeptember 25, 2024 23

Háttér
share close

Hazánkban is járt már.

Blanks neve ismerősen csenghet neked akár az internetről, akár az elmúlt hetekből (legalább is itt Magyarországon), ugyanis a fiatal holland zenész alapozta a hangulatot Azahriah előtt a Budapest Parkos koncertsorozat első napján, ahol hatalmas bulit csinált. Nemsokára pedig érkezhet egy Azahriah x Blanks kollab is, hiszen a színpadon közösen is előadtak egy zenét, amelyet Azi elmondása szerint 5 óra alatt hoztak össze, amikor elugrott Simonhoz Groningenbe.

Fotó: Supermanagement

Simon de Wit, zenész, énekes, YouTuber 1997-ben tátta meg a napvilágot Hollandiában. Zenei karrierje YouTube videók készítésével indult 2013-ban, a Music By Blanks nevű csatornáján, kezdetben anyanyelvén. Majd 2018-ban az internet felkapta Bazzi Mine c. zenéjének feldolgozását, úgyhogy úgy döntött, teljesen angolra vált. Természetesen a mai napig tevékenykedik a videómegosztón, egyik tartalomformátuma például a „Style Swap”, ahol egy mai slágert öltöztet át egy 80-as évekbeli köntösbe. A legutóbbi ilyen Taylor Swift Cruel Summer-jének átdolgozása volt. 2018-ban egy újabb löketet kapott népszerűsége, amikor Post Malone Better Now-ját is remakelte.

Sok-sok év feldolgozás után saját zenéit is elkezdte kiadni, első stúdió albuma a 2021-es Nothing Lasts Frever and That’s Ok volt, eredetileg 10 trackel, majd 2022-ben megérkezett a korong bővített változata 3 plusz dallal. 2 EP-t is piacra dobott már: a 2020-as Cheap Sodas and Ice Cream Kisses-t és a 2023-as And So It Begins-t.

Nagy népszerűségnek örvend még a csatornáján a „Fill Up The Blanks” c. sorozata is, ahol az Insta követőviel közösen ír dalokat. Így született meg példul az idei év egyik termése a Hopes Up High is, ami egy nagyon vidám, dallamos, pörgös nyári szám, úgyhogy, ha szeretnél visszaemlékezni idei nyári élményeidre, akkor kiváló lehetőség lehet ennek a dalnak a meghallgatása is. Hétfő óta már szerepel rádiónk rotációjában is, úgyhogy ott is elkaphatod. Nemsokára pedig élőben is hallhatod, hiszen 17 állomásos turnéra indul novemberben. 2 helyszín már telházas.

 

Written by: admin

Rate it


0%